ISCC PLUS címvédők lettünk
Hallottatok már az ISCC-minősítésről, de nem tudjátok pontosan, miért olyan nagy dolog és kiváltság ennek birtoklása? Olvassátok el cikkünket, melyből minden kiderül!
Amint azt már ti is olvashattátok magazinunkban, rácalmási gyárunk 2023 augusztusában nyerte el a rangos ISCC PLUS-minősítést (International Sustainability & Carbon Certification). A nemzetközi fenntarthatósági tanúsítvány célja, hogy ennek segítségével az autóipar beszállítói láncában számontartsák, hogy egy adott termékben mennyi a megújuló és az újrahasznosított alapanyag. Mivel a tanúsítás mindössze egy évre szól, ezt minden esztendőben szükséges felülvizsgálni, majd 3 évente egy részletesebb auditot is elvégeznek.
„Örömmel számolhatunk be róla, hogy rácalmási gyárunkban sikeres volt az újratanúsító audit. Üzemünk a júliusi ellenőrzések során minden követelménynek maradéktalanul megfelelt. Mindez annál is inkább fontos, mert mára számos világmárka számára az ISCC-minősítés, azaz a fenntarthatósági index az együttműködés feltétele. Ilyen a Porsche is, melynek elektromos sportautójához, a Taycanhoz – a minősítésnek is köszönhetően – a 45 százalékban fenntartható nyersanyagokból készült Hankook iON evo-t választották első szerelésű abroncsként” – mutatott rá Jakab Viktor, Eu OE Quality Team, Team manager-helyettese.
A szakember hozzátette: egyre több gyártó ragaszkodik a fenntartható innovációkhoz. A BMW részéről is megkerülhetetlen követelmény volt az ISCC-tanúsítvány. Együttműködésünk ezzel olyannyira gyümölcsözővé vált, hogy hamarosan mi szállíthatjuk a BMW debreceni gyárában fejlesztett új modell első szerelésű abroncsait is.
A Hankook nem először részesült elismerésben fenntarthatósági törekvéseiért. A vállalat geumsani (Korea) gyára történelmet írt 2021-ben, amikor a gumiabroncsgyártók közül a világon elsőként kapta meg az ISCC PLUS-minősítést, úttörő szerepet vállalva ezzel a felelős és fenntartható gumiabroncsgyártás területén. A tanúsítvány, amelyet immár a Hankook rácalmási gyárában is kiérdemeltünk, igazolja, hogy vállalatunk jó irányba halad a zöldebb jövő felé vezető úton.
