Az idei esztendőben sem maradunk közös élmények nélkül: a Culture & Legal Unit csapata változatos programokkal készül számunkra. Sport, kirándulás, családi események és hagyományos közösségi programok várják a kollégákat egész évben. Nézzük, milyen állomások mentén „gördül végig” az idei év programvonata!

A tervek szerint amikor ezt olvassátok, már megnyitotta kapuit a Hankook-ház konditerme, amelyet regisztrációt követően minden munkavállaló (lakóhelytől függetlenül!) igénybe vehet. Az „Eddz az egészségedért” program keretein belül személyi edző segíti a résztvevőket heti nyolc órában, előzetes bejelentkezés alapján. A kezdeményezés célja, hogy mindenki biztonságban, megfelelő szakmai felügyelet mellett támogathassa saját fizikai egészségét.

Április 11-én ismét lesz Hankook Focitorna, amelyre ezúttal is várják a vállalkozó kedvű csapatok jelentkezését! A tét nem kisebb, mint a vállalati bajnoki cím és a lehetőség, hogy a győztes csapat képviselje a Hankookot az ország legnagyobb kispályás tornáján, az Automotive Kupán 2026. május 17-én.

2026-ban megduplázott létszámmal folytatódik a népszerű céges kirándulás-sorozat : a műszakbeosztásokat is figyelembe véve idén már 400 munkavállaló fedezheti fel az ország legszebb tájait. Az idei úti célok: Szekszárd, valamint a Balaton-felvidék (Tihany és Badacsonytomaj). A tolnai kirándulások tervezett időpontjai: április 18. és május 9.

A nyári időszakban ismét változatos élmény- és fejlesztésközpontú programokkal várják a dolgozók gyermekeit a Hankook-táborok. A 6–13 éves korosztály számára a megszokott heti turnusokban lesznek programok június 29-től augusztus 14-ig. Újdonság, hogy most először a 3–6 éves „mini felfedezők” számára is indulnak táborok augusztus első két hetében – az óvodai leálláshoz időzítve –, ahol óvodapedagógusok és szakemberek igyekeznek elvarázsolni a legkisebbeket fejlesztő és szórakoztató foglalkozásokkal.

Az idei V. Hankook Családi Nap különleges alkalom lesz: együtt ünnepeljük a magyar gyár 20 éves jubileumát és a vállalat 85. évfordulóját. A megszokott sport- és családi programok (ugrálóvár, kincskeresés, habparty, kutya- és lovas bemutató ) mellett új élményelemként dunai hajókázás is várja a résztvevőket. Természetesen a nagy népszerűségnek örvendő főzőverseny és a sportos megmérettetések (foci, kosárlabda, kötélhúzás) idén is helyet kapnak a repertoárban.
Lépésszám kihívás

Visszatér a sokak által kedvelt lépésszám-program és csapatverseny is. Az egyéni díjazások mellett a legtöbbet „menetelő” csapat 500 000 Ft értékű csapatépítő támogatást is nyerhet.

Az évet a hagyományos Hankook Kori zárja. A jégpályás programot 4 időpontban szervezzük, hogy minél több dolgozó és családtag vehessen részt rajta – és természetesen a Mikulás is ellátogat a pályára, hogy meglepetésekkel örvendeztesse meg a gyerekeket.
Mindenkinek tartalmas időtöltést és jó szórakozást kívánunk a 2026. évi programokhoz is!
Mindenkinek tartalmas időtöltést
és jó szórakozást kívánunk a 2026. évi programokhoz is!