Mielőtt elkezdtem írni ezt az ajánlót, rádöbbentem, hogy illene utánanéznem a film “gazdájának”. Mint kiderült, a rendezőt, Lars von Trier-t 2011-ben kitiltották az egyik leghíresebb francia filmfesztiválról, a Festival de Cannes-ről szélsőséges nyilatkozatai miatt. Művei brutálisak, megbotránkoztatóak és nyersek. A rendező folyamatosan átlépi a jóízlés határait egyre merészebb látványelemeivel – ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy A ház, amit Jack épített premierje során tömegesen vonultak ki a nézők a moziból. A dán-francia-német-svéd horror-dráma műfajában rendkívül összetett, történetében pedig elég nehezen emészthető alkotás.
A film két és fél órában mutatja be a főszereplő, az elborult elméjű Jack művészinek vélt gyilkosságait. A szociopata sorozatgyilkos, mint oly sok filmben, úgy ebben is egy teljesen átlagosnak látszó mérnöki pályát végzett középkorú férfi álarca mögé van bújtatva.
Karakterét megfűszerezték némi kényszeres tisztaságmániával. Rögeszméje egy tökéletes ház megépítése, melyhez sorozatos ámokfutásai, gyilkosságai adnak ihletet. Fokozódó vérszomját egyre kevésbé csillapítja áldozatainak lemészárlása, és az építkezés sem úgy alakul, ahogy eltervezte. Többre vágyik. Itt válik világossá a néző számára, hogy a házépítést sem úgy értelmezi a főhős, ahogy azt az átlagember teszi.
Egyesek a dokumentumfilmek közé sorolják, míg mások művészfilmnek titulálják a művet. Egy biztos: kizárólag erős gyomrú és idegzetű társaimnak ajánlom, de aki végig tudja nézni, az nem egy szokványos horrorfilmet kap egy laza szombat estére, hanem egy olyan élményt, amit 2-3 nap múlva is emlegetni fog és töprengeni rajta. A film az elejétől a végéig egy felszínességről, kapzsiságról és gonoszságról szóló társadalomkritika. Nem csak Jack beteg, a világ is az…