Alig lapoztunk át a naptárban a 2025-ös évre, máris két, hankookos szívnek kedves díjátadóra került sor. Januárban Vígh László vezetésével az EHS-team állhatott tűzjelzőrendszer-fejlesztésével a képzeletbeli dobogóra, februárban pedig Aux János kollégánk egyenesen Koreáig utazott, hogy átvehesse a Proactive Award-díjat. Ismerjétek meg őket és munkásságukat közelebbről!
Ki ne emlékezne a 2023. március 12-i, daejeoni gyárban bekövetkezett balesetre, amikor néhány óra alatt vált a tűz martalékává egy komplett gyártási ütem. Az eset után a Hankook EHS-szakemberei azonnal megkezdték az érintett területen értékelni egy potenciális tűz elterjedésének kockázatait. Hamar megállapítást nyert, hogy a vulkánizáció során a legmagasabb rizikó a tűz észlelésének ideje volt, mivel az akna alsó pontjához képest a mennyezeti érzékelők nagyjából 12-13 méter magasságban helyezkedtek el, így csak egy nagy kiterjedésű tüzet jeleztek volna. Fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi tűzjelző rendszer megfelel a rendeleti és szakmai előírásoknak, tehát ennek fejlesztése egy kockázat-minimalizáló, önkéntes vállalás volt a team részéről.
Az intézkedés arra irányult, hogy megtalálják azt a technológiát, amely a tűz lehető legkorábbi érzékelését teszi lehetővé térben és időben egyaránt. A választás végül a párizsi Notre-Dame védelme érdekében is alkalmazott, ún. bi-spektrális IP kamerákra esett, amelyeket az aknaszinten 7-8 méterenként helyeztek el, és a vakfoltok csökkentése érdekében átfedésben állítottak be. A kamerák egyszerre képesek érzékelni a füstöt, a lángképet, a hőmérsékletet, de még a dohányzásra utaló mozdulatokat is, és egy speciális számítással határozzák meg, hogy szükséges-e tűzjelzés leadása.
Az aknaszinten túl a vulkanizáló gépeken keletkezett tüzek korai érzékelése is fejlesztést igényelt, itt egy nagy érzékelési távolságú IP hőkamerát helyeztek el minden aknaszint felett.
A kamerarendszeren érzékelt tüzek egy applikáción jelennek meg, így az EHS szakemberei azonnal képesek reagálni, a helyszínre sietni, beavatkozni. Hasonlóan magas kockázatot azonosítottak a Mixing félszintjeként ismert területeken, ahol 2025 folyamán hasonló fejlesztést hajtanak végre.
A vulkanizálási folyamaton végrehajtott tűzjelzőfejlesztésért Vígh Lászlót és csapatát a Globális EHS osztály 2024 végén elismeréssel jutalmazta, a fejlesztést pedig a többi Hankook gyárban is bevezetik.
Szívből gratulálunk, és köszönjük a munkátokat!
János csaknem 14 éves tapasztalattal rendelkezik vállalatunknál, pályafutását 2011-ben operátorként kezdte a C-műszakban. 2016-ban csoportvezetővé léptették elő, 2021 februárja óta pedig immár a team műszakvezetője. Az MF3 Curing “C” műszak a 2024-es évben fantasztikusan teljesített, ezzel János a csapat vezetőjeként elnyerte a Proactive Award-díjat. Ő adott interjút nekünk.
Februárban vehetted át a Proactive Award-díjat, Koreában. Milyen élményekkel gazdagodtál?
Fantasztikus volt kint lenni Koreában. Nagyon más kultúra, és mindezt testközelből megtapasztalni leírhatatlan érzés. Külön köszönöm a vállalatnak, hogy a családom is kiutazhatott velem, és együtt lehettünk részesei ennek amegtiszteltetésnek. Hat napot töltöttünk Dél-Koreában, és felsorolni is nehéz lenne azokat a látnivalókat, tapasztalatokat, melyekkel gazdagabbak lettünk. Ez tényleg egy életre szóló élmény. Köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tette. Közhelynek tűnhet, de ez esetben tényleg igaz: A munkatársaim nélkül ez nem sikerült volna. Nagyon köszönöm!
Említetted, hogy a családod is kiutazhatott Veled, és együtt ünnepelhettétek a sikert. Ők hogy érezték magukat?
Amikor visszaindultunk, a párom nagyon sajnálkozott, míg a gyerkőc azt mondta, szeretne ott dolgozni. Tényleg teljesen más kultúra, más világ.
Milyen programokon vettetek részt?
Hétfőtől szombatig voltunk kint, feszes volt a program. Az utolsó nap volt csak lehetőségünk egy picit önállóbban mozogni, de ez egyáltalán nem jelentett gondot. Megérkezésünk után egyből a szállodába mentünk, amely káprázatos volt. Másnap a Technoplexben voltunk, ahol mindent megmutattak nekünk, de volt időnk egy kis városnézésre is. Ellátogattunk Daejeonba is, ráadásul részt vettünk egy tesztvezetésen is a Technoringen.
Beszéljünk egy kicsit magáról a folyamatról, ami eljuttatott Téged, illetve a családodat Koreában. Honnan értesültél erről, hogyan zajlott az egész?
Első körben a team managerem, Rajna Róbert szólt arról, hogy van ilyen lehetőség. Jól teljesítettünk, de megnézik a számokat és a riportokat, a továbbiakról pedig majd értesítenek – már ha lesz miről. Ezt követően jelezték, hogy bekerültem a top 60-ba. Egyre szűkült a kör, bejutottam a legjobb 15 vezető közé. Ezt egy videókonferencia követte, melyen részt vett Rajna Róbert, Meződy Viktor, Tarjányi Máté és Roy Katalin. Nagyon izgultam, hiszen a vezetőség előtt kellett elmondanom, hogyan sikerült elérni ezt az eredményt, amellyel ide kvalifikálhattam. Lee Hwan Woong tolmácsolta koreaira a mondanivalómat, amit utólag is köszönök. Másnap pedig hívott a Robi, hogy szeretne elsőként gratulálni a győzelemhez.
Mit éreztél akkor?
Mit is mondhatnék? 14 év munkája van ebben. Ott és akkor felfoghatatlan volt, most már nyilván valamennyire elhiszi az ember, de ez egyfajta megkoronázása az eddigi munkámnak.
Több nemzetiséggel dolgozol együtt, ráadásul, ahogy Te is mondtad, már 14 éve itt dolgozol a Hankookban. Mi a titok?
Amikor bejön ide az ember, fontos, hogy meglássuk benne a tehetséget. Türelmesnek kell lenni, rámutatni, vagy éppen dolgozni az új kolléga erősségein először egyénileg, aztán csoport szinten is. A személyes ambíció mellett érdemes célt adni számára vagy éppen rásegíteni erre. Természetesen ez nem megy a másik fél nélkül. Ha alapvetően csak szeretne túl lenni a munkáján, nem foglalkozik azzal, hogy amit éppen csinál, azt jól csinálja-e, akkor megette a fene. Adni kell egy víziót, egy lehetőséget, hogy évek múlva ő üljön a helyemen vezetőként. Nálunk erre igenis van lehetőség, ezt az én pályaívem is bizonyítja. Nincsenek korlátaink, csak amiket mi állítunk önmagunknak.