Énidő – Kocsis Viktor

Beszélgetés egy igazi dunai kalózzal, Kocsis Viktorral
„Amikor elkezdtük, sokan bolondnak néztek minket.”

Lassan 10 éve, hogy a Hankooknál dolgozik, ebből az elmúlt három esztendőben az EU Developement Support Teamben technikusként erősíti a csapatot. A dunaföldvári fiatalember a munkája mellett a környezetet is nagyon szereti, utóbbit olyannyira, hogy lelkes aktivistaként nap mint nap szemetet szed, gyerekeket oktat, táboroztat és közösséget épít. Az „Aztakeservit” Értékőr Egyesület alapító tagját, Kocsis Viktort kérdeztük erről az igazán nemes tevékenységéről.

Elég beszédes nevet választottatok a szervezetnek. Ennyire elkeserített benneteket a környezetetek állapota?

Meglehetősen, ezért is kezdett 2013-ban néhány fős baráti társaságunk, amolyan dacból, gerilla módon, szemetet gyűjteni. 3 évvel később már hivatalos nonprofit egyesületként működtünk, melyet szerencsére egyre többen ismernek és támogatnak. Legfőbb célunk a környezetünk tisztaságának megteremtése mellett a környezettudatosság erősítése és a közösségépítés, törekvéseinket pedig igyekszünk minél színesebb módon megvalósítani. Minden tavasszal és ősszel szemétszedő akciókat szervezünk Dunaföldváron és környékén „Szemétszüret” néven, rendszeresen tartunk – most már meghívásos alapon is – környezetvédelemmel kapcsolatos előadásokat iskolás csoportoknak, valamint táborokat is szervezünk. Az újrahasznosítást „szemétszobrok” készítésével is igyekszünk népszerűsíteni, így alkottunk már életnagyságú szarvast, kolibrit, életfát, de van szobra a Hankooknak is. Tizenkét fős egyesületünk dolgozott már együtt többek közt a Trash Art-tal, a Gödöllői Természetfilm Fesztivállal és a Greenpeace-szel is.

Nemcsak szobrokat, hanem hajót is építettetek már hulladékból, nem is akármilyet! Mesélnél nekünk erről?

Bizony, 2015 óta aktív részesei és együttműködő partnerei vagyunk a Tisza és mellékfolyóin évről évre megrendezett PET Kupának, melyen 5 éve ugyanazzal a tiszai hulladékokból épült hajóval vágunk neki a folyóban és árterében lévő szemét gyűjtésének. Büszkék vagyunk arra, hogy az idei, X. Felső-Tiszai PET Kupán a résztvevő 12 csapattal közösen rekord mennyiségű, közel 15 tonna hulladéktól sikerült megtisztítanunk a Tiszát, és hogy már sokadik alkalommal “Fair Play” elismeréssel jutalmazták helytállásunkat. Mindig nagyon jó látni a részt vevő csapatok fáradhatatlan munkáját és külön öröm, amikor átadják a díjazottaknak az általunk, természetesen hulladékokból készített kupákat és érmeket.

A kihívások, felkérések bizonyára folyamatosan érkeznek. Melyek a legközelebbiek, amik megoldásra várnak?

Szeretnénk még élhetőbbé, szebbé tenni saját, földvári területünket, a „Bázis”-t, így ott a vizesblokk kialakítása mellett egy valódi üvegház építését is tervezzük. A szokásos szemétszedő akciók mellett készülünk egy vízimentő tanfolyam elvégzésére is, mely után akár már komolyabb mentések során is bevethetőek leszünk. Nagyszerű érzés, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek és azt csinálhatom, amiben hiszek.

Ha szívesen csatlakoznál az Aztakeservit nemes küldetéséhez, keresd bátran Viktort, akinek ezúton is köszönjük, hogy ilyen lelkesen tesz környezetünk védelméért!