2021-ben is a Hankook a W Series hivatalos abroncspartnere. Az idei év kiemelkedően fontos számunkra, hiszen ebben a szezonban a női bajnokság nyolc alkalommal is pályára gördül a Forma-1-es versenyhétvégék betétfutamaként.
A W Series-t a női versenyzők pályafutásának előre lendítéséért indították a 2019-es versenyszezonban, ahol a hölgyek azóta is Formula–3-as autókkal mérik össze tehetségüket. Az első versenyeknek a német túraautó bajnokság, a DTM adott otthont, a tavalyi évben azonban a járvány miatt a teljes szezont törölték. Idén nem csak újult erővel ülhetnek az együlésesek kormánya mögé a pilóták, hanem szintet is lépnek azzal, hogy a száguldó cirkusz futamainak meghatározó elemei lesznek.
A versenyzők a kezdetektől fogva maximálisan elégedettek a Ventus Race abroncsokkal, a brit Jamie Chadwick, a W Series első bajnoka így nyilatkozott:
„Kulcsfontosságú, hogy pilótaként bízhassunk az abroncsok teljesítményében éles helyzetekben is. A Hankook abroncsai minden versenykörülmény között stabil minőséget biztosítottak az első szezonban, így a versenyzőknek csak a futamra kellett koncentrálniuk, ami sok-sok látványos küzdelmet eredményezett. Idén a tét növekszik, de biztos vagyok abban, hogy a Hankook csapatának ez csupán egy új kihívás, és a versenyzőtársaimmal megmutathatjuk, mire vagyunk képesek.”
Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója szintén méltatta a Hankookkal való kapcsolatot. Mint elmondta, nagyszerű lehetőségnek tartják, hogy idén a Forma-1 partnereként állhatnak rajthoz a női versenyzők és biztosak abban, hogy a Hankook egyedülálló szakértelmére most is magabiztosan támaszkodhatnak.
Az első verseny helyszíne június 26-án, a franciaországi Le Castellet lesz, majd a 18 pilóta október 30-án, Mexikóban ül idén utoljára 270 lóerős autóik volánja mögé. Külön öröm, hogy a nyolcállomásos sorozat a Hungaroringre is ellátogat, így aki szeretné élőben is látni, hogyan vizsgáznak Ventus Race abroncsaink (no és persze a hölgyek!), az látogasson el július 30. és augusztus 1. között a Magyar Nagydíjra!
