
Egészségvédelem
„Csak egészség legyen!” – hajtogatták régen nagyon bölcsen az idősek.
Továbbra is elkötelezetteknek kell lennünk a fertőző betegségek megelőzésében, különös tekintettel a COVID-19 járványra. A jelenleg érvényben lévő szabályozásnak megfelelően a felső légúti megbetegedésre utaló tünettel rendelkező kollégákat antigén gyorsteszttel vizsgáljuk. A maszkviseléssel kapcsolatos előírásokon augusztusban lazítottunk: eltöröltük az állandó viselését, de a közösség védelme érdekében továbbra is hordani kell azokban az esetekben, ha magasabb a fertőzés kockázata. Ilyen például, ha a különböző munkahelyi közösségekben megnövekedett a fertőzöttek száma, vagy bármely, a Hankook területén zajló egészségügyi ellátás igénybevétele. Az enyhítések alapja az volt, hogy mára mindenki megismerte és megértette a védekezés mikéntjét és fontosságát. Mindemellett annak, aki betegnek érzi magát, kötelező a maszkviselés! Szerencsére a tendencia azt mutatja, hogy a koronavírusban szenvedők 60-70%-a a hétnapos karantént követően negatív tesztet produkál, így ismét munkaképessé válik, azonban vannak olyanok, akiknek szükségük van a tíz nap pihenőre a tünetmentességhez. Az idősebb korosztály, valamint a krónikus mozgásszervi betegségben szenvedők gyulladásos elváltozásokról számolnak be, ami megnehezíti a felépülést, emiatt esetükben hosszabbra nyúlik az otthon töltött idő. Különösen miattuk fontos, hogy megelőzzük a fertőzések terjedését!

Munkavédelem
“Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” – Weöres Sándor
Híres költőnk versének egyik sorával szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy rajtunk múlik, hogy a “létrán” stabilan lépkedünk felfelé a biztonság szintjére, vagy szabadesésben közelítünk a föld felé egy rossz döntés miatt. Az idén történt balesetek elszenvedőinek tapasztalata között nincs jellemző különbség, a kivizsgáláskor gyakorlatilag a tapasztaltabb és az újabb munkavállalók is beismerik, hogy szabályt sértettek, amelynek betartásával elkerülhették volna a szerencsétlenséget. Az ismétlődő munkavédelmi oktatásainknak köszönhetően mindenki elsajátíthatja a biztonságos munkavégzéshez szükséges ismereteket. Fontos, hogy a műszakvezetők minden EHS által közölt anyagot (pl.: heti OPL-t) eljuttassanak a kollégákhoz és ismertessék azok tartalmát.
Az előírások betartása mindenkinek saját érdeke, nemcsak a munkaidő bizonyos részében, hanem mindig, de kifejezetten a veszélyes műveletek során. A műszakvezetőknek a szabályok oktatásban, betartatásában és a védőeszközök biztosításában kiemelt felelősségük van, azonban jelentős változást csak akkor érhetünk el, ha a balesetmegelőzés mindenki számára elsődleges. A legsúlyosabb sérüléseket továbbra is a nem megfelelően leállított gépen történő hibaelhárítás, azaz a még működő gép veszélyes terébe való beavatkozás okozza. Ezekben az esetekben nagyon körültekintően kell eljárni!

Célkitűzések
Az idei évre meghatározott munkavédelmi céloknál továbbra is fókuszban van az oktatás fejlesztése, a balesetmegelőzéssel kapcsolatos információk széleskörű közlése (kép- és hanganyagok a pihenőkben, a munkavégzés helyén), mentorprogram indítása, ezzel a tapasztaltabb kollégák oktatási készségének munkavédelmi szempontú fejlesztése is.
Az egészségvédelmi célok között szerepel a már megvalósult átfogó szűrőprogram, amelyen nagy örömünkre 261 kolléga vett részt, valamint a koronavírus járvány elleni védekezés. Az ezekre fordított anyagi forrás eléri a 20 millió forintot.