Nyári gyerektáborok

Nyári élmények gyermekeinknek – immár harmadszor

A Hankooknál fontosnak tartjuk, hogy a dolgozók gyermekei is lehetőséget kapjanak egy tartalmas, felejthetetlen vakációra. 2025-ben immár harmadik alkalommal rendeztük meg a hankookos csemetéknek szóló nyári tábort, amely idén minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott.

A tavalyi 120 fő után idén már majdnem 200 kis táborozót láthattunk vendégül – egészen pontosan 191 gyermeket. A korábbi évek túljelentkezése miatt ezúttal nyolc turnust indítottunk – maximálisan kihasználva a szolgáltatók kapacitásait. Az első turnus június 23-án vette kezdetét, az utolsó nap pedig augusztus 22-re esett, így egész nyáron tartalmas programokat biztosíthattunk a gyerekek számára. A tábori napok reggel 7:25-től délután 17:20-ig tartottak, ez a szülők számára is könnyen összeegyeztethető volt a munkaidővel.

A szervezés során külön figyelmet fordítottunk arra, hogy a heti programok az újonnan érkezők mellett a visszatérő gyerekek számára is kellően változatosak, színesek legyenek, így az idei évben két új helyszínnel és három új programlehetőséggel bővítettük a kínálatot. A nyár folyamán Dunaújvárosban a DESE Szabadidőpark, valamint az Ambrózia Park, Rácalmáson pedig a Jankovich-kúria és a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok adott otthont táborainknak, és a visszajelzések alapján a kis résztvevők mindenhol kiválóan érezték magukat.

A gyerekeket mind a négy helyszínen változatos, élményekben gazdag foglalkozások várták: volt sport, kézműveskedés, szabadtéri játék, csapatversenyek és természetesen sok-sok nevetés. Az új programok gyorsan belopták magukat a táborozók szívébe, a visszajelzések alapján mindenki megtalálta a kedvenc elfoglaltságát.

Külön öröm, hogy a tábor évről évre egyre több családnak jelent valódi segítséget, a gyerkőcöknek pedig maradandó emlékeket. A visszajelzések alapján a nyári gyermektábor nemcsak kikapcsolódást, hanem biztonságos és szeretetteljes közösségi élményt is nyújt. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen módon a legfiatalabbak körében is hozzájárulhatunk a közösségépítéshez.