Nyolcvan éve az abroncsgyártás élvonalában

1941-ben ChosunTireCompany néven indult útjára az a vállalat, mely ma már több mint 180 országban van jelen. Ha az elnevezés nem lenne ismerős számotokra, nem lepődnénk meg, hiszen a céget csak 1953-ban keresztelték át a mai Hankook névre. Az idén alapításának 80. évfordulóját ünneplő cégóriás gyáraiban, regionális és kutatás fejlesztési központjaiban világszerte mintegy 20 ezer alkalmazottat foglalkoztat és évtizedek óta meghatározó szereplője a globális gumiabroncs piacnak. 

Egy kis Hankook történelem

A cégalapítást követő kezdeti nehézségek után a Chosun Tire Company első személygépkocsiabroncs-gyártóként jelentős szerepet vállalt Korea ipari fejlődésében. A hatvanas években már részt vett az autópálya építési projektekben és jelenléte nagyban hozzájárult az ország közlekedésének fejlődéséhez. A fejlesztésekre és hatékonyságnövelő megoldásokra egyre nagyobb fókuszt helyező Hankook az új gyárak nyitásával és az export bővítésével 1980-ra világszinten is meghatározó piaci szereplővé vált. A terjeszkedés és a folyamatos innovációra való törekvés eredményeként a vállalat 2001-ben Európában is kereskedelmi központot nyitott, 2006-ban pedig megkezdte az egyetlen európai gyár építését Magyarországon.  

Mára a cég nem csak a VW, az Audi, a BMW és a Porsche első gyári felszerelésű abroncsainak beszállítója, hanem egyre több prémium autómárka számára biztosítja saját felsőkategóriás termékeit is. 

Szívünk csücske – Rácalmás

Éppen 15 éve, 2006. júliusában tette le a Hankook vezetősége a rácalmási gyár alapkövét, majd egy esztendővel később2007. júniusában már el is kezdődött a termelés. A 15. születésnapját ünneplő magyarországi üzemben ma már közel  háromezren dolgozunk azon, hogy az általunk gyártott gumiabroncsok tovább öregbítsék a vállalat jó hírnevétNektek köszönhetően naponta mintegy 55 ezer kiváló minőségű abroncs készül, ami világviszonylatban is jelentős mennyiség. 

Rendhagyó évfordulós ünnepség

Bár szerettük volna egy nagyobb rendezvény keretein belül megünnepelni a Hankook évfordulóit, a járványhelyzet és az akkor még érvényben lévő korlátozások miatt erre sajnos nem volt lehetőségünk. Május 10-én azonban tartottunk egy kisebb díjátadó ünnepséget, ahol az ügyvezető igazgatónk személyesen is köszöntött néhány meghívottat az 5 és 10 éve nálunk szolgáló kollégák közül, valamint kiváló dolgozóink is megkapták elismerő oklevelüket. A korlátozások miatt a díjra jogosultak közül csak néhányan vehettek részt, ám természetesen mind a közel 400 törzsgárdatagunk megkapta az elismerő oklevelét, és az ezzel járó honoráriumot is. Külön öröm a vezetőség számára, hogy idén olyan kollégát is köszönthettünk, aki már a kezdetektől, 15 éve dolgozik a rácalmási gyárban. Köszönjük neki és minden dolgozónknak a munkáját! Gratulálunk a díjazottaknak, reméljük, még sok együtt töltött évet ünnepelhetünk együtt!  

 

Boldog születésnapot, Hankook!