
Kovács Gábor elektromos karbantartó immár négy éve dolgozik nálunk. Saját bevallása szerint gyermekkora óta vonzódik a könyvek világához. Szenvedélye a most márciusban megjelent “Egy démon tárnái” című dark fantasy kötetben teljesedett ki, amelyet ő maga írt.
Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írj?
– Egészen fiatal koromtól kezdve érdekeltek a könyvek. Először csak a képeskönyvek foglalkoztattak, aztán ahogy nőttem, egyre többet olvastam, beleértve a kötelező irodalmat is. Később, ha jól emlékszem, egy Gyűrűk Ura forgatásáról készült werkfilm ragadta meg a figyelmemet és fordított a mozgókép, a forgatókönyv, konkrétabban a sztori írása felé. Aztán több mint két évvel ezelőtt egy reggelen elkezdtem írni, először csak magamnak. Amikor elkészült és elolvastam, azt gondoltam miért ne próbálhatnám meg kiadni?
Mennyi ideig tartott az írás folyamata, és milyen út vezetett a nyomdáig?
– A könyv megírása nagyjából fél év volt. Azt követően szintén nagyjából ugyanannyi időbe került, mire találtam hozzá kiadót. Ezek után még tizenegy hónap, mire eljutott a könyvespolcokra.
Honnan vetted az inspirációt, illetve te magad milyen szerzők műveit fogyasztod szívesen?
– Rejtő Jenő munkássága jelentős hatással volt rám. Nagy bizonyossággal mondhatom, hogy az összes elérhető művét elolvastam legalább egyszer. Barsi Ödön életműve is fontos szerepet játszott az ízlésem alakulásában, valamint Leslie L. Lawrence nevét említeném meg mindenképpen. Ezen szerzők és alkotásaik nagyban hozzájárultak az olvasási szokásaim kialakulásához.
Mi az, amit anélkül, hogy spoilereznénk, elárulhatunk a könyvedről?
– A teljes könyv, ami március 7-én került a boltok polcaira, csaknem 300 oldalas, dark fantasy elemekkel tarkított kalandos kincsvadászat története. Egy démon tárnájában rejlő kincseket próbálnak megszerezni eléggé vitatható moralitású emberek.
Tervezel folytatást vagy előzményt a történetnek?
– A folytatásból 100 oldal már el is készült. Ez nyomtatásban olyan 200-250 oldalnak felel meg. Ha minden a tervek szerint halad, ez akár már az idén megjelenhet.
Ehhez már a kiadó is megvan?
– Nem, még nincsen. Azt fontos tudni, hogy esetemben egy könyv, egy szerződés. Ehhez a munkához is meg kell még találnom a kiadót.
Milyen érzés egyébként a saját szellemi termékedet, a művedet viszontlátni a könyvespolcokon?
– Nagyon különös, semmihez sem hasonlítható és jóleső érzés. Elégedettséggel tölt el, hogy kereskedelmi forgalomba került. Emellett egyfajta önfejlesztő folyamatként tekintek rá, azt gondolom, rengeteget épültem miatta testben és lélekben egyaránt. Sokat javultam az írás tekintetében. Tisztában vagyok vele, hogy a jövőben, pontosabban a folytatás írásakor, mire kell még inkább odafigyelnem.