Beköszönő

Kedves Kollégák!

Ismét elrepült egy év, talán gyorsabban is, mint az előző. A pandémia 2021-ben is számos kihívás elé állított bennünket, és sajnos a küzdelem a vírus ellen 2022-ben tovább folytatódik, de azt gondolom, az EHS következetes szabályozásainak és munkatársaink fegyelmezettségének köszönhetően itt, Rácalmáson számos csatát megnyertünk.  

Ezt semmi sem mutatja jobban, mint a termelési eredményünk: 2021 novemberéig mintegy 15 millió legyártott abroncson vagyunk túl, és ha az év fennmaradó részében is sikerül fenntartanunk az eddigi teljesítményünket, akkor az idén a terven felüli eredményt érhetünk el. Ezért a teljesítményért a rácalmási gyár minden egyes dolgozójának köszönet és elismerés jár! 

Visszatekintve 2021-re, több szempontból is pozitív a mérleg. Idén ünnepelte gyárunk alapkőletételének 15., anyavállalatunk pedig fennállásának 80. évfordulóját, amit egy kisebb rendezvénnyel meg is ünnepeltünk. Az Abroncsadományozási Programunk is jubilált, hiszen idén 10 éve, hogy a Hankook gumiabroncsokkal támogatja a különböző közösségek megsegítéséért dolgozó szervezeteket. Ebben a 10 évben közel 22.000 abronccsal járultunk hozzá ahhoz, hogy akik nap mint nap értünk dolgoznak, biztonságosan közlekedhessenek az utakon. Továbbra is sikeresen fut Dolgozói Önkéntes Programunk, lelkes kollégáink jelenleg 30 projekten dolgoznak. Társadalmi felelősségvállalási programunk 3. fontos alappilléreként pedig a Hankook Oktatási Program azon pedagógusok előtt tiszteleg, akik kiválóan alkalmazkodtak az utóbbi két évben több alkalommal is bevezetett online oktatás kihívásaihoz. 

Azt gondolom, a Hankook Magyarország Kft. munkatársai 2021-ben is jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a cég tovább erősítse üzleti pozícióját az autóipar piacán. Köszönöm az eddigi munkájukat, és számítok mindannyiukra 2022-ben is! Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánok minden kollégánknak és szeretteiknek is! 

Vigyázzanak magukra, vigyázzanak egymásra!