Nagyszerű hírünk van az autósport iránt rajongó kollégáknak: az FFF Racing Team a Hankookkal együttműködve tervezi meghódítani a 2021-es NLS bajnokságot.
A többszörös győztes autós csapat és a Hankook közötti partnerség minden szereplő számára egy új, izgalmas vállalkozásnak ígérkezik. Az együttműködés egyik mérföldköveként nemrég mutatták be a csúcsteljesítményű Ventus Race abroncsokkal felszerelt Lamborghini Huracán GT3 EVO-t, mellyel a csapat rajthoz áll a június 3-6. között megrendezett 49. ADAC TOTAL 24h Race-en a Nürburgringen.
Az ikonikus, 24 órás maratoni verseny a motorsport világának egyik legjelentősebb eseménye, mely a Nordschleife és a Grand Prix vonalvezetését egyesítő, beláthatatlan kanyarokkal tűzdelt, csaknem 26 kilométeres versenypályán zajlik, az Eifel-hegységben. Várhatóan a „Zöld Pokolnak” is nevezett pálya – az egyik legnagyobb kihívást jelentő endurance futamként – alaposan próbára teszi majd mind a sofőrök, mind az autók képességeit, de bízunk a csapatban és egy emberként szorítunk a sikerükért.
„A Nürburgring a Hankook otthona. Számtalan tesztkilométert teljesítettünk már ezen a pályán, és sokat versenyeztünk itt mindenféle időjárási körülmény között, illetve a közúti gumiabroncsokra vonatkozó fejlesztések tesztjeinek nagy része is itt zajlik. A maratoni versenyt megelőző futamokon a közös munkát a legapróbb részletekig tökéletesíteni tudjuk. A Hankook és az FFF Racing Team közötti páratlan együttműködést az autó új festése is tükrözi, amely egyesíti a Hankook és a Lamborghini színeit és szimbólumait” – mondta Manfred Sandbichler, a Hankook európai motorsport-igazgatója.
A mostani sikerünk azonban nem egyedülálló,
hiszen a Hankook 2005 óta több autógyártó abroncsbeszállítójaként minden évben rajthoz áll a klasszikus 24 órás nürburgringi futamon. A Ventus Race abroncsok innovatív fejlesztésének és prémium minőségének köszönhetően pedig az elmúlt évtizedben egyre több nemzetközileg is elismert csapat partnerei lettünk.
A Lamborghini Huracán GT3 EVO volánja mögött négy fantasztikus pilóta versenyez majd: Andrea Caldarelli és Marco Mapelli egyéniben és csapatban is számos bajnoki címet szereztek, Mirko Bortolotti a daytonai 24 órás futam végén ugyanezzel az autóval versenyezve már kétszer állt a dobogó legfelső fokán, a fiatal Giacomo Altoè pedig az International GT Open versenysorozatában nyert bajnoki címmel büszkélkedhet.