993 Hankook dolgozó, 25 ezer munkaóra, 300 megvalósult projekt, lelkes segítők, mosolygós arcok, hálás tekintetek: ez a Hankook „Közösségi Összefogás a Szebbért” (KÖSZ) Dolgozói Értékteremtő Önkéntes Program elmúlt 10 évének mérlege. Lássuk a részleteket!
Ha visszatekintünk az elmúlt időszakra, igazán büszkék lehetünk, hiszen a KÖSZ, Hankook! program önkénteseinek köszönhetően 34 bölcsőde, óvoda, iskola és közösségi tér újult meg a közelmúltban. 2022-ben Fejér, Bács-Kiskun és Tolna megye 11 településén tettük szebbé a környezetet. Az önkéntes projektek sikeréhez tavaly a vállalat közel 20, az elmúlt években pedig összesen több mint 130 millió forinttal járult hozzá.

Civil tér a város szívében
A KÖSZ, Hankook! csapata az összefogás 10. évében többek között Dunaújvárosban, a Baracsi úti Arborétum és Tanösvény területét tette igényesebbé a padok felújításával és új ülőalkalmatosságok telepítésével, valamint mezítlábas ösvény kialakításával. A cél az állagmegőrzésen túl egy civil tér létrehozása volt a város szívében.
„2022-ben a lovarda épülete mögött körbekerítettünk egy korábban szabad területet, ahol karámot is kialakítottunk, ide már a racka juhok is megérkeztek. Új kerti piknikasztalt és farönkből erdei padokat készítettünk. A hankookos dolgozókkal együtt szépítettük meg ezt a területet, ami kiemelten fontos az itt élők számára, hiszen az arborétumban a városon belül is el lehet vonulni kicsit a természetbe” – mondta az ötletgazda, Orosz Csaba, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kurátora, aki számos KÖSZ, Hankook! programban vett már részt.
Cselekvő segítség
A program azért is különleges, mert lehetőséget teremt arra, hogy a cégünk által nyújtott anyagi támogatások felhasználásáról a dolgozók döntsenek. Ezáltal olyan intézmények és szervezetek mellé állhatunk, amelyekhez a kollégáknak személyes kötődésük van. A program alapelve, hogy dolgozóink és a támogatott szervezetek képviselői közösen végezzenek önkéntes munkát saját lakóhelyük közelében.
„Örömmel mondhatom, hogy gyárunk környezetében lévő települések támogatása mellett egyúttal sikerrel aktivizáltuk lelkes kollégáinkat is az elmúlt 10 évben. Az összefogás eredményei pedig magukért beszélnek. Boldogan árulhatom el: folytatjuk! Lapzártánkig számtalan kiváló pályázat érkezett be hozzánk. A KÖSZ Hankook! Dolgozói Értékteremtő Önkéntes Program eredményeiről hamarosan beszámolunk nektek” – tájékoztatott Szalai Anett, a projekt koordinátora.
