Újabb nemes ügy mellé álltatok, melynek eredményeként néhány nap alatt egy egész autónyi adományt sikerült összegyűjtenünk a Felelős Állattartásért Dunaújváros Alapítvány mentvényei számára. Ez a példaértékű összefogás megmutatta, hogy az önzetlenség részetekről akkor sem marad el, ha embertársaink helyett a segítségkérés négylábúaktól érkezik.

A kezdeményezésre több zsák állateledel, konzerv, parazitaellenes készítmény, etetőtál és egyéb, a felelős állattartáshoz szükséges felajánlás érkezett tőletek. Az adományaitokat stílszerűen augusztus 26-án, a kutyák világnapján szállítottuk el az alapítvány rácalmási telephelyére, ahol közel 100 árva kutya és macska várja, hogy a kennelsorról szerető gazdihoz kerüljön.
Csenki Viktória, a FÁDA alapítója elmondta: igazán hálásak a segítségért nektek, Hankook dolgozóknak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy segítő kezekre és támogatásokra az év minden napján nagy szükség van, hiszen bár vannak állatok, akik új családra és otthonra találnak, folyamatosan érkeznek új lakók is a menhelyre.
Büszkék vagyunk, hogy munkavállalóink között olyan nagylelkű embereket tudhatunk, mint amilyenek TI vagytok!