Összefogás nélkül nincs ünnep a Hankooknál

Mintegy 160 szervezet, valamint 30 rászoruló család karácsonyát és évkezdését tettétek könnyebbé az év végi jótékonysági akciókkal. Ezt még leírni is öröm, átélni pedig felejthetetlen élmény. Mutatjuk, kiknek az arcára csaltatok mosolyt a tavalyi advent idején!

A General Affairs (GA) dolgozói 2022 végén sem tétlenkedtek szabadidejükben. Önzetlen összefogásuk révén a fonyódi gyermekotthon lakóinak karácsonyát tették gazdagabbá – édességeket, könyveket, játékokat, tisztálkodási és írószereket tartalmazó – szívből jövő adományaikkal, amelyeket kitörő örömmel fogadtak a fiatalok. Emellett a GA munkatársai 30 rászoruló rácalmási család karácsonyfája alá varázsoltak ajándékcsomagot. Utóbbi akcióval kapcsolatban a főszervező, Schrancz László kollégánk megosztotta velünk, hogy a Boldog Délután csapattal gyűjtött tartós élelmiszereket a Jószolgálati Otthon Közalapítványon keresztül juttatták el a rászoruló családoknak.

A Hankook Tire Magyarország Kft. 2022-ben tizenegyedik alkalommal hirdette meg Abroncsadományozási Programját, amellyel 160, a társadalom számára fontos tevékenységet végző országos és helyi szervezetet támogatott. A pályázat nyertesei között a kisebb nonprofit szervezeteken túl az Országos Mentőszolgálat, az Igazgyöngy Alapítvány, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is szerepel.
„Minden évben büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a társadalom számára fontos munkát végző szervezetek tevékenységéhez hozzájárulhatunk azzal, amihez a legjobban értünk: olyan gumiabroncsokkal, amelyek a működésüket biztonságosabbá és fenntarthatóbbá teszik.” – hangsúlyozta Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.