Teremtsetek őszi hangulatot saját alkotásaitokkal!
Ti is szeretitek kidekorálni a lakást az adott évszaknak megfelelően? Ha igen, akkor itt az ideje, hogy elővegyétek kreatív éneteket! Mutatunk pár őszi kiegészítőt, amit a gyerekekkel közösen is könnyedén elkészíthettek.

Asztaldísz
A lehető legegyszerűbb dekorációt semmiképp ne hagyjátok ki, hiszen már a hozzávalók beszerzése is jó mókának ígérkezik! Az elkészítéshez csupán egy szép tál, valamint a szabadban gyűjthető termések szükségesek, amiket a kertben, az utcán vagy akár egy kellemes kirándulás során is össze tudtok szedni: makk, dió, toboz, különböző színű és típusú falevelek stb. Ezeket a betakarított szépségeket helyezzétek el a választott tálban! Ha szeretnétek extrázni, akkor tegyetek még bele pár fahéjrudat, ami finom illatot is kölcsönöz majd díszeteknek!

Lámpás
A hangulatos fények nem maradhatnak el egy bekuckózós, őszi estén, ennek a tematikus lámpásnak az elkészítése pedig igazán egyszerű! Válasszatok egy befőttesüveget, biztosan lapul egy kamrában, majd gyűjtsetek hozzá néhány színes falevelet, és ezeket jól ragasszátok rá az üveg külsejére! Ezután tegyetek bele egy teamécsest, és gyújtsátok meg! Feldobnátok még valamivel? Kössetek masnit az üveg „nyakára” spárgából vagy őszi színekben pompázó anyagból!



Szellem girland
Ha ősz, akkor Halloween! Ezekhez az édes, kis szellemekhez szükség lesz: fonálra, ollóra, kartonpapírra, ragasztóra és egy könyvre. A fonálból vágjatok le egy darabot, és helyezzétek el a könyv gerincén, majd ezt keresztezve kezdjétek el feltekerni a könyvre a gombolyagot! Ha úgy érzitek, elég, attól függ mennyire szeretnétek tömött szellemeket, akkor a keresztben fekvő fonalat hurkoljátok össze és a könyv nyílásánál vágjátok szét a szálakat, majd egy-két ujjnyi fejrészt hagyva kötözzétek össze a szálakat! A kartonpapírból vágjatok neki szemeket, és ragasszátok fel őket! Ha elkészült több is, már nem maradt más hátra: akasszátok fel őket egy hosszú madzagra, és kész a „rémisztő” girland!
