Karácsony előtt a legtöbb ember szíve kinyílik és valamennyiünkben fokozódik az adakozókedv. Ez alól nem kivétel a Hankook sem, ahol a dolgozói összefogás mértéke minden várakozáson túltett.
A dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálatot évek óta támogatja a Hankook, és ez idén sem volt másként. A hátrányos helyzetű családok megsegítéséért dolgozó szervezet munkájához vállalatunk a múlt év végén 200 000 forinttal járult hozzá, melyből a családsegítő munkatársai társasjátékokat vásároltak, így téve szebbé a rászorulók karácsonyát.
Azonban nemcsak a Hankook révén, hanem dolgozói oldalról is nagyszerű kezdeményezések születtek! A Technology-mérnök Tujner László a Dévai Szent Ferenc Alapítvány árvái javára fogott gyűjtésbe, melyhez vállalatunk 500 000 Ft összegű pénzadománnyal járult hozzá. Az összegyűlt tárgyi felajánlásokat maga az ötletgazda juttatta el az alapítványhoz.
A General Affairsen dolgozó Németh Gábor a beteg gyermekek gyógyulását szerette volna megkönnyíteni azzal, hogy csokigyűjtésre buzdította munkatársait. A kezdeményezés eredményeként több mind 70 kg minőségi csokoládé gyűlt össze, melyet a legnagyobb örömmel nyújtott át a felhívást elindító Karitáció Alapítvány bohócdoktorai számára.
Büszkék vagyunk rá, hogy rácalmási kollektívánkat olyan nagyszerű és nagyszívű emberek alkotják, amilyenek ti vagytok!
