A húsvét alapvetően vallási ünnep, ám a gyerekek számára sokkal inkább a húsvéti nyuszi várását és a csokitojások keresését jelenti. Az ünnepi készülődésbe érdemes akár a legkisebbeket is bevonni, így hoztunk néhány, gyerekekkel is elkészíthető kedves húsvéti dísz ötletet, melyek láttán reméljük, kedvet kaptok a közös alkotásra!
2022-1
Az idei év egyik újdonságaként „Tudtad-e?” rovattal bővül a Hankook Negyed, melynek célja, hogy minden lapszámban bemutassunk nektek egy-egy olyan érdekességet a cég életéből, amelyet eddig talán nem ismertetek.
Van kedvetek megdolgoztatni a szürkeállományotokat? Akkor próbáljátok ki magatokat ezekben az egyszerű, jópofa feladványokban, melyek megfejtéseit beküldve még nyerhettek is!
A tavalyi Hankook Oktatási Pályázati Program (HOPP) igazán rendhagyóra sikerült, hiszen öt évének legnagyobb szabású évada zajlott 2021-ben, egy egészen új tematika mentén.
Tavaly tizedik alkalommal hirdettük meg az Abroncsadományozási Programot. Ennek keretében minden évben olyan közhasznú tevékenységet folytató szervezeteket támogatunk, melyeknek működéséhez nélkülözhetetlen a gépjárműhasználat.
Karácsony előtt a legtöbb ember szíve kinyílik és valamennyiünkben fokozódik az adakozókedv. Ez alól nem kivétel a Hankook sem, ahol a dolgozói összefogás mértéke minden várakozáson túltett.
A február 24. óta zajló ukrajnai krízis kirobbanása óta a Hankook rácalmási gyárának menedzsmentje azon dolgozik, hogy minél több módon segítse a bajbajutottakat.
Ennek szellemében indítottuk el a dolgozói adománygyűjtést…
Mint ahogy már értesülhettetek róla, 2021 év vége óta felújítások zajlanak gyárunkban a General Affairs irányítása alatt. Először a Mixing 2-es ütem földszinti…
A 2021-es karácsonyi szám óta sok minden történt, ám változatlanul örömmel tölt el, hogy az új évben is köszönthetem Önöket. Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani kitartó munkájukért és elkötelezettségükért, hiszen a 2021-es…